Felhívjuk pácienseink figyelmét, hogy a gyomorballon az USA-ban az FDA (Étel- és Gyógyszer Engedélyezési Hatóság), valamint Európában az EMA (Európai Gyógyszerügynökség) hatóságok által engedélyezett terápiás módszer. Fontos megjegyezni, hogy az eredmények egyénenként változóak lehetnek, vannak, akik többet fogynak, vannak, akik kevesebb fogyást tudnak elérni a ballon segítségével
Az elhízással párhuzamosan azok aránya is nő, akik az elhízás ellen megpróbálnak „küzdeni”. Számos diéta és terápiás próbálkozás mellett fejlesztették ki a barrier, azaz akadályozó technikákat, melyek meggátolják a gyomor telődését. Az első próbálkozás a kívülről a gyomorra helyezett gyűrű volt, de ez a technológia számos szövődményt hordozott magában és valójában műtéti eljárás volt, ezért mára már nagymértékben visszaszorult. E technológia mellett alakították ki a kevesebb szövődménnyel járó belső barrier technológiát, a gyomorballont.
A számunkra aggasztó, vagy az egészségünket már veszélyeztető túlsúly esetén számos „fogyókúrás” szenvedés és kísérlet, illetve jojó effektust követően a gyomorballon terápia az első és mára már a leggyakoribb nem sebészeti megoldás.
A számunkra aggasztó, vagy az egészségünket már veszélyeztető túlsúly esetén számos „fogyókúrás” szenvedés és kísérlet, illetve jojó effektust követően a gyomorballon terápia az első és mára már a leggyakoribb nem sebészeti megoldás. A gyomor-bélrendszert rövidítő, ún. gyomor by-pass műtétet megelőzően választhatjuk a gyomorballon terápiát, melynek lényege, hogy a gyomorba fél vagy egyéves időtartamra felfújható labdát helyezünk. A behelyezett labda mechanikus akadályként, a gyomor térfogatát szűkítve éri el célját, valamint a gyomorban szabadon mozogva a gyomor nyálkahártyát irritálva teszi étvágytalanná pácienseinket. A korábban alkalmazott diétás és/vagy gyógyszeres étvágycsökkentő-, felszívódást gátló módszerektől hatékonyabb eljárás, melynek során 15-25 vagy 35-65 kg testtömeg csökkenés is elérhető. Az eljárás nem műtéti eljárás, mivel egy gyomrot vizsgáló endoszkóppal helyezzük be a ballont a gyomorba, és hasonlóan ezzel az eljárással is távolítjuk el bódításban vagy intravénás altatásban.
Lényege, hogy a korábbi, nagy mennyiségű étkezéseket meggátolva, rákényszeríti pácienseinket a gyakori kis étkezésekre. A gyakori étkezések megléte fontos szempont a fogyni vágyó emberek diétájában, hiszen ez esetben a szervezet raktározási parancsot nem ad a tápcsatornának, illetve a szerveknek. Fontos továbbá az ételek minőségének és egymáshoz való társításuknak a megválasztása is. Minden életmód programnak, mely a testtömeg karbantartását, vagy a testtömeg csökkentését célozza, velejáró kötelező része a gyakori testmozgás, a kalóriaégetés miatt. Ezért a gyomorballon terápia társa kell legyen a sport, vagy a fokozott, rendszeresen végzett testmozgás is. A gyomorballon nem akadályozza meg a sport végzését sem. Az ország gyomorballon terápiában legtapasztaltabb, legjártasabb orvosi csapata (gastroenterológus-táplálkozási szakértő, dieteticus, szakasszisztens, altatóorvos) várja hívását és nyújt segítséget a fogyni és életmódot változtatni akarók részére. Információkért hívjon minket, vagy jelentkezzen most a GyomorBallon Terápiás Ambulancián.
A szaknyelvben intragastricus ballonként ismert gyomorballon rugalmas, szilikonból készült, gömb alakúvá felfújt labda, melyet a gyomorba helyezünk be. Két fő típusa van. Az egyik típus a fél évig használható, melyet egyszeri alkalommal feltöltünk, a töltőszárat eltávolítjuk, majd a ballont magára hagyjuk a gyomorban, és csupán az eltávolításkor kerül közelebbi kapcsolatba vele a gastroenterológus, azaz a gyomor specialista szakember.
GyomorBallon Terápiás Ambulancia
Tel.: +36 30 989 1678
E-mail: info@pannonicon.hu
Másik típusa a tölthető ballon, melynek lényege, hogy a töltőszárat a gyomorban a ballonon hagyva bármikor feltölthetünk, leengedhetünk, attól függően, hogy mire van szükségünk. Általában mégis a fél év múltán bekövetkező feltöltéshez alkalmazzuk. Ekkorra ugyanis a gyomor, a ballon jelenlétét „kicselezve” kissé feltágul, ami miatt további mennyiséggel kell feltöltenünk. Ilyen esetben a gyomorballon töltő szárát a gyomortükrözés során felkeressük, majd újabb kisebb mennyiségű fiziológiás folyadékot fecskendezünk a ballonba, melyet indigókék vagy ciánkék festékkel színezünk meg minden esetben. Erre azért van szükség, mert igen ritkán előfordulhat, hogy a gyomorballon kilyukad, leereszt, és a sérült ballon eltávolítására figyelmeztet a vizelet színének megváltozása.
Ha erős a szándék...
Ingyenes első konzultációt és egészségügyi felmérést követően kiválasztjuk a legmegfelelőbb időtartamú eljárást, majd az altatáshoz szükséges vizsgálatok eredményeinek értékelését követően kerülhet sor a ballon behelyezésére. Előfordulhat, hogy a felmérés során páciensünket eltanácsoljuk a gyomorballon terápiától, melyet egyes társbetegségek, esetleg anatómiai elváltozások akadályozhatnak meg.
A gyomorballon program első lépéseként ingyenes első vizit és tanácsadás történik.
Ennek során felmérjük az alapállapotot, kikérdezzük és elemezzük betegeinkkel a kövérséghez vezető okokat, állapotokat.
Majd konzultálunk a lehetséges fogyási módokról, mérlegeljük a gyomorballon behelyezés célszerűségét és sikerességét. Társbetegségek esetén szintén vizsgálati és kezelési protokollt állítunk fel. Ne habozzon, hívjon, vagy jelentkezzen emailen most, az első megbeszélés ingyenes.
Gyomorballon behelyezés eldöntése után szükséges megelőző vizsgálatok végzése:
Az altatás miatt szükséges lehet mellkas rtg, vérvizsgálatok, vércsoport meghatározás, EKG
végzésére.
Ezt pácienseink vagy magukkal hozzák, vagy magunk végezzük el őket. A leletek
nem lehetnek 1 hónapnál korábbiak, de fontos szem előtt tartani,hogy ezek a vizsgálatok
mindig a betegek biztonsága érdekében történnek.
A leletek birtokában altatóorvosi konzílium, majd a tervezett gyomorballon behelyezés
elvégzése.
A gyomorballon behelyezés:
Reggeli vagy délelőtti beavatkozások esetén éjfélig lehet enni, illetve inni, majd ezt követően
csupán néhány korty vizet lehet fogyasztani.
Amennyiben ballon rátöltést, vagy eltávolítást tervezünk, ez annyiban módosul, hogy a megelőző 2 napban már semmilyen darabos étel nem ehető. Ilyenkor jöhetnek szóba a turmixok, tea, esetleg rostos üdítők.
A behelyezés általában 10-12 percet vesz igénybe, pácienseink rövid altatásban vannak. A gyomortükör levezetésével meggyőződünk róla, hogy nincs anatómiai vagy más eltérés, mely megakadályozza a gyomorballon lehelyezését vagy tartós bentlétét. Miután meggyőződtünk arról, hogy a ballon terápiának nincs akadálya, akkor a tükör segítségével a gyomorballont behelyezzük a gyomorba. Lehelyezését követően jelző oldattal fecskendezzük tele, majd a fél éves ballon esetében a töltőszárat leválasztjuk, miután meggyőződtünk arról, hogy a ballon jó helyen van.
Az egyéves, ún. tölthető ballon esetében a töltőszárat kihúzzuk, majd a fecskendő leválasztását követően a szár végét bedugaszoljuk egy csavaros fedővel, és óvatosan visszaengedjük a szájba, majd a gyomorba a töltőszárat. A szár rugalmasságánál fogva nyúlik, így több alkalommal is ki-be húzható, attól függően, hogy milyen feladatot kívánunk végrehajtani vele (leengedés, feltöltés?). A töltőszárat visszaengedve még egyszer ellenőrizzük a gyomortükör segítségével, hogy minden rendben van-e, és máris küldjük a pácienst a fekvő-lábadozó kórterembe.
Sok páciens az ébredés első perceiben nem érez semmit, csak később jelenhet meg hányinger, esetleg hányás is. Az első órákban, napokban kellemetlen a gyomorballon viselése, de ezt az érzést és hatásokat később megszokjuk, vagy eltűnnek. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a ballontűrő képesség egyénileg változó, van olyan páciens, aki semmilyen panaszt nem jelez, van, aki viszont kínzó hányással válaszol a ballonra. Ezek a panaszok azonban néhány nap múltán teljesen elmúlnak. Természetesen savcsökkentőt akár vénásan is, hányáscsillapítót akár kúp formájában is kaphatnak a tünetek enyhítésére a pácienseink. Ritkán fordul elő, hogy infúziós kezelésre is szorul egy-egy beteg.
Érdemes megjegyezni, hogy van olyan mellékhatása is igen ritkán a ballonterápiának, hogy a behelyezést követően a gyomor nem húzódik össze, sőt, mozdulatlanul kitágul. Ez előre nem látható szövődmény, ilyenkor azonban a ballon eltávolítására szorulunk. Erről azonban az orvos nem tehet, és nem is tudja lehetséges fellépését prognosztizálni. Ritkán a ballon le is ereszthet, vagy mechanikus terhelésével a gyomor nyálkahártya felmaródását is okozhatja. Ennek meggátlására szerencsésnek tartjuk a ballon terápia teljes ideje alatt savcsökkentő terápia adagolását is.
1-2 órás lábadozást követően pácienseink otthonukba távozhatnak, ahol a fent említett tünetek
kínozhatják tovább. Az első 14 napra diétás útmutatóval látjuk el pácienseinket, majd a 2 hét
eltelte után lehet rátérni az új életünk diétájára, ami ha lehet, szénhidrát szegény, vitamin- és
rostdús, és lehetőség szerint „szétválasztós” legyen.
Szerencsés a napi minimum 5-6 alkalommal történő étkezés, ennél kevesebb étkezés eleve
hiábavalóságra ítéli a fogyókúrát.
A behelyezett ballon nem akadályozza meg a mozgást, néhány nap múltán már sportolhatunk,
csupán a gyomrot támadó sportoktól szoktuk eltántorítani pácienseinket, mint pl. a boksz.
A ballon behelyezését követően az első héten, az első hónap végén, illetve fél év elteltével tartunk konzíliumot, később panasz esetén állunk rendelkezésre, és telefonon tartjuk a kapcsolatot pácienseinkkel. Amennyiben a fogyás nem a várakozásnak megfelelően alakul, úgy korrigálni tudjuk a diétát, a napi mozgás mennyiségét, esetleg a bevitt ételek minőségének változtatását.
Eredményeink meggyőzőek: pácienseink megelégedéssel lesznek túl a ballon terápián, és folytatják megkezdett új életüket, hiszen a ballon terápia egy minőségibb élet első mankója, melynek segítségével egy új életfilozófiát sajátíthat el az egy év során mindenki. Választ kaphatnak önmagukban arra, miért is érdemes egészséges életmódon élni, és egészségesnek maradni, esetleg a kövérség adta társbetegségektől megszabadulva a minőségi élet tartamát kinyújtani.
Táplálkozási és életmód programunk célja az egészséges életmód kialakítása
pácienseink részére. A folyamatos orvos-szakmai ellenőrzés és folyamatos
segítségnyújtás mellett biztosítjuk Önnek az egészséges életmód, az élethosszig
alkalmazható szokások és ismeretek elsajátítását.
Belgyógyász-gasztroenterológus táplálkozási szakértőként a mai kor korszerű terápiás
irányelveit figyelembe véve és dietetikusunk által összeállított és folyamatosan
ellenőrzött étrend betartásával jelentős fogyás érhető el. A súlycsökkenés mértéke a
személyes adottságok és az orvosi előírások betartásának függvényében változhat. A
gyomorballon alkalmazása mellett bármilyen étel és ital fogyasztható, ám a biztos fogyás
érdekében nélkülözhetetlen a szakorvos által javasolt étrend betartása.
A gyomorballon behelyezését szakmailag elismert, nagy tapasztalattal rendelkező
gasztroenterológusaink végzik, így az eljárás minimális kockázattal jár.
Gastroenterológiai betegségek kivizsgálása, kezelése, chronicus betegségek
gondozása:
Gyomor-bél betegségek diagnosztikája, gyomortükrözés, vastagbéltükrözés,
capsulás vizsgálatok kivitelezése. Daganat diagnosztika, kiegészítő vizsgálatok és
gyógykezelések nyomon követése, szervezése, pl. CT, MRI, kemoterápia, biológiai
terápia, stb.
Gastroenterológiai szűrések kivitelezése:
Gyomor-bél endoscopos vizsgálatok szervezése akár egy napos előjegyzéssel is, a
páciensek igényei szerint akár altatóorvos segítségével altatásban is.
Táplálkozási allergia és étel intolerancia vizsgálatok:
Tejcukor érzékenység, lisztérzékenység, fructose érzékenység vizsgálata, ételallergia kivizsgálása.
Felszívódási zavarok differenciál diagnosztikája, kezelése, intravénás tápszerek alkalmazásával.
Lépjen velünk kapcsolatba vagy kérjen ingyenes vizit és tanácsadási időpontot!
Az elhízás, mint a fejlett gazdasági országok legsúlyosabb társadalmi problémája a XXI. század kihívása.